post-image

Samhain

Samhain a boszorkányok újéve, ezen a napon az életet és a halált ünnepeljük, mely október 31-én sötétedéskor kezdődik és november 1-jén ér véget. A régi kelta földműves naptárban a nyár végét jelezte. Érdekesség, hogy a kelták csak két évszakra osztották az évet, télre és nyárra így Samhain ünnepén nemcsak az évszakok változását, de az óév elmúlását is ünnepelték.

A nagyszombat a boszorkányújév napja. Ezen a szombaton a nyár istene, akit a Nap jelképez, meghal – ez a jel arra, hogy jön a tél, és belépünk az év sötét szakaszába. Számos pogány vallás a háromarcú istennőt ünnepli. Samhainhoz az istennő a bölcs vénasszony képét ölti magára és a következő szombatig mélyen gyászolja az istent.

Az élők és a holtak közti fátyol samhainkor a legvékonyabb, így ebben az időszakban megpróbálunk kommunikálni a túloldalon lévőkkel. Ilyenkor szokás oltárt állítani és tisztelegni az elhunyt szerettek emlékére. Egy másik tradíció az úgynevezett néma vacsora, melynél egyel több teríték kerül az asztalra, ezzel tisztelegvén az elhunytnak. A vacsorát csendben kell fogyasztani, és a plusz ételt hagyományosan kidobják tiszteletük jeléül.

Hagyd, hogy ezen időszakban eltávolodjon tőled minden, ami már nem szolgál.
Sorry, Comments Are Closed.

You May Also Like